[Réka szemszöge]
Épp, hogy odaértünk a strandra rögtön ki is szúrtam egy jó kis napozós helyet. Ledobtam a törülközömet, bekentem magam naptejjel, és hagytam, hogy a pórusaim töltődjenek D vitaminnal. Mindeközben zenét hallgattam az iPod-omon, észre sem vettem, hogy elrepült az idő. Mire feleszméltem, Kinga állt mellettem széles vigyorral az arcán. Kérdezgettem, hogy mi lelte, de ő csak azt mondogatta, hogy majd meglátom. Kisvártatva feladtam a faggatózást, majd elindultunk a medence felé lehűteni magunkat. Élveztem a vizet, nagyon jól esett. Kingán mást is véltem felfedezni: hatalmas mosollyal az arcán kacsintgatott feltételezem egy srác felé. Nem bizonyosodhattam meg róla, ugyanis abban a pillanatban eltalálta a fejemet egy labda, és teljesen elsüllyedtem. Ámde valaki hirtelen megfogta a kezem, felhúzott. Mire kinyitottam a szemem, el sem akartam hinni, kit látok. Teljesen abban a tudatban voltam, hogy agyrázkódást kaptam, és halucinálok. Szédülni kezdtem, majd minden elhomályosult. Arra keltem, hogy valaki az ölében cipel. Hirtelen vizet kezdtem felköhögni, mire ő óvatosan letett a földre.
- Jól vagy? - kérdezte aggódóan, mire én felnéztem az arcára. Gyönyörű kékeszöld szemei engem kémleltek, felvont szemöldökkel guggolt mellettem. Lassacskán felfogtam, hogy tényleg Harry Styles talált fejbe egy labdával, most pedig a válaszomra vár.
- Igen... azt hiszem... egy kicsit fáj a fejem, de megleszek. - mosolyogtam a fiúra.
- Hát igen... ami a fejedet illeti, bocsi a labda miatt. Nem neked szántam - pirult el.
- Hát sejtettem - nevettem fel.
- Fel tudsz állni?
- Megpróbálom. - megfogta a kezem, én imbolyogva rátámaszkodtam, és elkísért a táskámig.
- Meddig maradtok még? Kárpótlásul meghívnálak egy koktélra. - emelgette a szemöldökét.
- Már nem sokáig, de az még belefér. - egyeztem bele, mire Harry szeme felcsillant.
- Na akkor mehetünk? Út közben szólunk a többieknek. - bólintottam, majd követtem a fiút. A koktélom eszméletlen finom volt, nem volt benne alkohol. Italozás közben számot cseréltem Harryvel, és sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy rengeteg közös vonás van bennünk, valahogy éreztem is egy láthatatlan kötelet, ami húz hozzá. Mintha nem is a föld vonzása tartana itt, hanem ő... rég éreztem ilyet. Olyan volt, mint egy mágnes, aminek nem lehet ellenállni... Talán fél órán keresztül beszélgettünk, de már mennünk kellett, ebédelni a szüleinkkel, valamint bejelentkezni a szállodába. Lassacskán elköszöntünk a fiúktól, és út közben Kingával megtárgyaltuk a történteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése